Eddig csak mi ketten léteztünk. Senki más nem számított... Mi külön világban éltünk... Ketten voltunk, mégis egyek. A kis külön világukban csak mi ketten léteztünk... Úgy gondoltuk, ez soha nem is fog megváltozni.. De körülbelül 8 éve... amikor 8 évesek voltunk a semmiből feltűnt egy lány, és minden megváltozott...
Tél volt... A dadánk kivitt minket a parkba... utána persze ott hagyott minket, ő meg lelépett a pasijával... A padon ültünk... Egyszer csak odajött hozzánk egy lány...
- Sziasztok, ti nem játszotok? - kérdezte mosolyogva.
- Előbb találd ki hogy hívnak engem - mondta a testvérem.
- Még csak most találkoztunk. Honnan kéne tudnom a neved?
- Mint látod ikerek vagyunk. Az én nevem Isato - mondtam.
- Az enyém Isuto.
- Örvendek. Az én nevem Akina... de hívjatok Aki-channak - nevetett ránk.
- Holnap is kijövünk. Ha holnap meg tudod mondani mi a nevünk, akkor játszunk veled.
- Rendben - és elszökdécselt vidáman.
Fura lány volt... eddig nem találkoztunk hozzá hasonlóval.. Mindenki jól tudta a nevünket ezért akartak a barátaink lenni... De ők mind csak szerepet játszottak... hidegen és kimérten beszéltek velünk... Betanult szöveget mondtak, hogy közelebb kerüljenek a családunkhoz... De Ő más volt... Ezt rögtön láttuk.... Egész este Ő járt a fejemben... Másnap pedig, ahogy mondtuk, lementünk a parkba. Ő is lent volt... Annál a padnál várt minket, ahol előző nap találkoztunk...
- Nos? - kérdeztem.
- Mi a nevem? - kérdezte a testvérem.
Ő alaposan végignézett rajtunk, majd dühösen nézett ránk.
- Ejnye Isuto... miért cseréltetek kesztyűt? - nézett a testvéremre.
Csodálkozva meredtünk rá, majd egymásra néztünk.
- Figyelemre méltó vagy -mondtam.
- Akkor végre játszhatunk?
- Igen - mondtuk egyszerre.
Igazunk volt... Ő más volt... Rögtön barátok lettünk... Ő volt az egyetlen barátunk.. Egy idő után már mi is olyan boldogok voltunk, mint Ő. Átragasztotta ránk a jókedvét... De amint elérkezett a tavasz, és megjelentek az első sakura virágok, Ő eltűnt... Amilyen hirtelen bukkant fel az életünkben, olyan gyorsan tűnt is el... Soha többé nem hallottunk róla és nem is láttuk Őt... Visszatértünk hát a mi elzárt világunkba, hol nem éreztünk akkora fájdalmat, amiért elvesztettük egy barátunk....
